Funkcionális tréning kezdő csoport indul

2019.08.03. Szombat  09.00 órakor!

Helyszín:
Griff Squash & FitnessClub
1113 Budapest, Bartók Béla út 152.

ÉRDEKLŐDNI: +36 30 318 3250 MOBILSZÁMON Skrapits Ágnesnél

AZ ELSŐ ÓRA INGYENES ‼️

„Csinálj ma valami olyat, amit a jövőbeni Önmagad megköszön majd!”

Rendhagyó módon a sport nem gyerekorom óta része az életemnek.

Általános iskolában gyógytornára és úszni jártam  gerincferdülésem miatt.  Pozitív hozadéka, hogy megtanultam úszni, erősödtek a hátizmaim és a gerincferdülés stagnált.

18 éves voltam, amikor indult az aerobic láz, mely engem is magával ragadott. Esetemben nem tartott sokáig, mert 20 évesen babát vártam. Ekkor derült ki a cukorbetegségem, ami igen szűk keretek közé szorított mind a mozgás, mind a táplálkozás tekintetében. Ebből következik, hogy plusz kilók nem kerültek rám, ez talán az egyetlen pozitívuma a dolognak és persze, hogy egészséges kislányom született.

Ezt követően a futás és biciklizés vált elérhetővé.

A fitness közel tíz éve része az életemnek. Egyre komolyabban érdekelt és szerettem volna tudatosabban végezni. Közben láttam az edzőteremben, hogy hányan végzik helytelenül a gyakorlatokat és hányan nem tudják helyesen használni a gépeket. Ezek nemcsak eredményt nem fognak hozni, de sérülésveszélyesek is. Célom a vendégek részére a kitűzött célok elérésének segítése, a biztonságos és helyes géphasználat valamint gyakorlat végrehajtásának megtanítása. A sport, a mozgás nemcsak esztétikai szempontok megvalósítása érdekében fontos, hanem az egészség megőrzésében, fenntartásában, javításában!

A fitness instruktor képzés mellett,  Fizioterápiás asszisztens képzést is elvégeztem. Ebben a képzésben még mélyebben, részletesebben elsajátítottam a szakmai ismereteket az emberi szervezet, ezen belül a mozgás szervrendszerének ismeretanyagára vonatkozóan. E képzésben megtanultam a különböző elektroterápiás gépek használatát, valamint a lézer terápia alkalmazását. Tervem a további szakmai tanulás, fejlődés. Így a Személyi edző és a Korrektív tréneri végzettségek után a két szakterületet (fitness és egészségügy) összefogva, a Sport fizioterapeuta végzettség a cél. A Medical fitness vonal érdekes számomra. Tervem a teremedzői, személyi edzői, csoportos óra adói feladatok ellátása magas szakmai tudás birtokában a preventív edzés támogatásával. Fizioterapeutaként, pedig egy esetlegesen kialakult sérülést követően a rehabilitációban való szakmai segítség nyújtása.

A funkcionális tréning óratípussal megtanítom a gyakorlatok helyes kivitelezését, a különböző eszközök helyes használatát. Összetett gyakorlatokon keresztül a teljes testre vonatkozóan erőt, állóképességet, hajlékonyságot és koordinációt is fejlesztünk! Legnagyobb hangsúly a törzs izmainak erősítésén van. Az alap gyakorlatokat természetes mozgások jelentik, mint pl. guggolások, elemelések, húzódzkodás, tolódzkodás.

Szakmai tanulmányok:
👉 Fitness instruktor / IWI Nemzetközi Fitnesziskola
👉 Funkcionális tréner / IWI Nemzetközi Fitnesziskola
👉 Fizioterápiás asszisztens / Kapos 2007 Felnőttképző Központ Kft.
👉 Andragógia MA / PPTE

Fizioterápiás asszisztenskéntaz alábbi kezelésekkel tudom egyes betegségek és sport sérülések okozta fájdalmakat enyhíteni, a gyógyulási időt lerövidíteni, egyéb kezelésekkel együttesen pedig a regenerációt gyorsítani:
👉 elektroterápia, ultrahang kezelés
👉 lökéshullám terápia, lézer kezelés
👉 tecar terápia, game ready
👉 nyirokmasszázs, kineziológiai tape