17 ország közel 100 játékos, remek mérkőzések.
Ha október közepe, akkor a squash világnapja , és a Hungarian Junior Open ideje. Három napos nemzetközi verseny.

Már pénteken reggel 9 kor elkezdődtek a mérkőzések és vasárnap délután 3kor záródtak a 19-es döntőkkel. Ha szokásomhoz hűen írnám a beszámolót, akkor korosztályonként, név szerint kellene végig mennem, és mivel nagyon sok induló volt, ezért bocsássátok meg nekem nem láttam az összes meccset, inkább egy korosztályonkénti összefoglalót írnék és igyekszem mindenkinek az eredményét beleírni.

Bevallom nagy reményekkel vártam a legkisebb U13-as fiú korosztályt. Már többször említettem ,hogy egy nagyon tehetséges, sok figyelmet érdemlő fiatalok alkotják. Komlódi, Pavlovszky, Pikler, Rózsa, Nagy-Péter, csak egy pár név, a teljesség igénye nélkül az ügyes gyerekekből. 


Sajnos sokan nem is jöttek el /korosztály váltás ,betegség stb/ akik viszont ott voltak, mind elvéreztek az első körben. Ebben közre játszott a rossz sorsolás is /1-2 kiemelthez kerültek/
De a mutatott játék is hagyott kívánni valót maga után és szembetűnő volt még a különbség, a lemaradás a nemzetközi mezőny elejéhez képest. Pikler Csanád végzett a legjobb helyen. Miután kikapott az első körben, a többi meccsét sikeresen vette, 9.helyet szerezte meg. Komlódi Regő 13. Pavlovszky Peti 14, Juhász Dominik 15 és Juhász Levente 16. lett...Van munka bőven, lehet dolgozni a felzárkózáson.


A 13-as lányoknál sajnos nem volt magyar induló, reméljük jövőre több is lesz. A 15-ös lányoknál két magyar is volt. Rózsa Emma és Chukwu Hannah, akitől mindenféleképpen aranyérmet vártam. Emma 8. helyen zárt Chukwu kisasszony pedig nyert. De milyen nehezen. A szlovák Galovával játszott egy 3/2 -es meccset. Mi nem játszottunk túl jól, sok hibával, de nagy szívvel, Galova kisasszony viszont nagyon sokat fejlődött az elmúlt évben, sokat fogunk még hallani róla ,abban biztos vagyok.


A 15-ös fiúknál is magyar arany született. Simon Dániel személyében. Csak a döntőben bukott szettet a katari ellen de sima lett a vége. Jeszenszky Zoli 6., Mannheim Martin /a nagy visszatérő/ 7., Szabó Kende 13., Sárkány Laci 14. és Nagy Levente 15. helyen zárt.


Az U17-ben négy magyarral találkozhattunk és aranyban is bíztunk, mert az első két kiemelt mi voltunk. Dévald Tamás érvényesítette is a papírformát, nyert, magabiztos játékkal. Rózsa Barnabás a kisdöntőben kikapott, így negyedik lett. Takács Beni 7.-míg Nagy Simon 10.helyen végzett.

A 17-es lányoknál végig csoportmeccseken dőlt el a helyezések sorsa. Laskai Vanda végzett a legelőrébb, Ő bronzérmes, Filyó Bori 5., Harmath Eszti 6., Szabó Merci 8., Ludwig Zsófi 9. lett. 

A legnagyobb lányoknál is csoport meccsek voltak . Itt Szász Kincső /erdélyi magyar/ szerzett ezüst érmet ,Nagy Sára bronzot. Negyedik Szunomár Blanka lett.

A fiuknál is aranyat vártunk, mert mi voltunk első két helyen kiemelve. Így is lett. Ezúttal Kamocsai Beni lett a bajnok, míg Dévald Peti a második. Lantos Olivér 11., Szabó Temple Marcell 13. és Nagy Iván 15.lett a végelszámolásnál.


Összességében nincs szégyenkezni valónk az eredmények miatt. És ne felejtsük el helyén kezelni a dolgokat ez nem egy SS verseny volt, hanem egy GP. A mi magyar Hungarian Junior Openünk.

Farkas János beszámolója

Megtekintések: 16

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Griff Squash & Fitness Club –nak.

© 2017   Griff Squash és Fitness Club | H-1113, Budapest, Bartók Béla út 152. | tel.: +36-1-206-4065 (Pályafoglalás) | Squash pálya
squash@hotelgriff.hunguesthotels.hu

  Működteti:

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek

Griff Squash és Fitness Club | H-1113, Budapest, Bartók Béla út 152. | Pályafoglalás: +36-1-206-4065, klubvezető: +36-30-466-2335